top of page

Tarot elemzés Györgyivel

TAROT ELEMZÉS

LENORMAND KÁRTYÁVAL

​

Néhány gondolat a kártya eredetéről

 

A kártya alkotója; Marie Ann Adelaide Lenormand volt Napóleon és felesége Josephin jósnője is. Napóleon többször igénybe vette jóslatait, de mikor megjövendölte bukását, kegyvesztetté vált és börtönbe került.

​

Saját maga alkotta a nevéhez fűződő kártyapaklit. Egyedi tervezésében különböző szimbólumokat használt és egyes lapokra  jeleneteket is festett. Természeti jelenségek, állatok és növények mellett, tárgyakat és fogalmakat egyaránt ábrázolt, melyek a képi világuk jelentése mellett, egyedi tartalmakat is közvetítenek. Megjelennek személyjelölő lapok is, amik következtetni engednek a minket körülvevő emberekre. A kártyalapok képi világán keresztül, a tudatalattinkból kapunk tájékoztatást egy adott helyzetre vonatkozóan.

​

​

​

 

Mire használhatjuk a lapokat?

 

- Elemezhetünk vele eseményeket, emberi kapcsolódásokat,

összefüggéseket és döntéshelyzeteket

​

- Fényt deríthetünk vele problémákra illetve akadályokra

​

- Összefüggéseket is meg tud mutatni,

mivel egyes események mozgatórugóira és kimenetelére enged rálátást

​

- Előre láthatunk általa, annak tudatában, hogy az elemzés

mindig a mostani jelenből kiinduló illetve várható jövőt fogja megmutatni.

​

- Rákérdezhetünk és válaszokat kaphatunk konkrét helyzetekre, személyekre.

​

​

​

 

Mire szolgál és hogyan is működik az elemzés?

 

Az emberek mindig is kíváncsiak voltak a jövőjükre… ez most sincs másképp. Mindannyian szeretnénk tudni, hogy jó döntést hozunk-e egy fontos élethelyzetben.

​

​

A körülmények ismerete nagyon hasznos lehet, és hatalmas előnyhöz juttathat,

ha előre tudjuk mire (vagy éppen kire) kell extra figyelmet fordítanunk.

​

Az addig esetlegesen nem ismert részleket illetve azok hozadékát mutathatja meg

nekünk a Lenormand kártya egy kirakás során.

​

A kártya, mint sorselemző eszköz abban van segítségünkre, hogy a kapott információt

át tudjuk hozni a fizikai síkra, hogy általa megértsünk helyzeteket és összefüggéseket.

​

Egyfajta rálátást ad az életünkre, rávilágítva arra, hogy mi zajlik bennünk,

milyen érzéseink, gondolataink és lehetőségeink vannak

az egyes eseményekkel kapcsolatosan.

​

 

Mivel jövőnket a jelen gondolatainkkal, érzéseinkkel és tetteinkkel alakítjuk, ezért most van lehetőségünk a jövőnk formálására.

 

A kirakás átláthatóbbá varázsolja a kérdéses élethelyzeteket, általa letisztulnak elakadásaink illetve vágyaink. Segít megérteni, milyen események vezettek idáig és képes tanácsot adni. 

 

A tarot elemzés tehát értékes információval lát el minket. Iránymutatást ad amivel könnyebben felismerhetjük a válaszokat és nyitottabbá válunk a lehetőségekre, hogy képesek legyünk a számunkra megfelelő irányba továbblépni.

 

Engedjünk az iránymutatásnak!

 

Ha kitárjuk az ajtót a lehetőségek előtt, a vágyott jövő felé indulhatunk el!

 

​

ÁRLISTA
14.000 Ft (~1 óraidőtartam)

​

A kezeléseket vezeti:

 

Fintáné Horváth Györgyi

Access Bars Facilitátor, Tarot elemző, pilates és aerobic oktató

​

+36 30 277 4536

fhgyorgyi@gmail.com

atartot.jpg
atarot1.jpg
bottom of page